Keresés ebben a blogban

2017. december 24., vasárnap

"Kortárs magyar irodalom a közoktatásban"


A cím egy facebook-csoport neve, melyet
Kukorelly Endre alapított a következő mottóval:
"Azoknak, akik szerint nem irodalomtörténetet kellene tanítani irodalom helyett." 2017 karácsonyáig csaknem 5800 tagja van, olyan nevekkel, mint Szilágyi Zsófia, Ladányi István, stb. 

A címmel egyetérthetünk, a mottóval kevésbé. A kizárólagosságot nem értem. Mivel indokolható ez a vagy-vagy alapú határvonal-húzás? És hogyan definiálják a "kortárs" kifejezést? Az 50 feletti, körüli Kukorelly, Szilágyi Zsófi, Ladányi kortársairól van-e szó, vagy a 15 éves elsős középiskolás kortársáról? Mert lehet, hogy Ladányinak pl. Sziveri az 1980-as években, vagy Szilágyi Zsófiának Esterházy a 2000-es években "kortársa" volt, de egy 15 éves fiatalnak Sziveri vagy Esterházy éppen a nagyapja lenne. Ha azt rejti a mottó, hogy a mai világhoz közel álló fiktív világokkal találkozzon a középiskolás, akkor megint ugyanoda kerülünk: Esterházynak a Kádár-korszakról szóló leírásait, utalásait érteni fogja-e az a gyermek, aki a rendszerváltás után 10 évvel született? Meddig kortárs a kortárs? És kortárs-e egy nyugdíja felé haladó tanár? 
Éppen az irodalomtörténetből lehetne kiszámolni: ha a "kortárs" kifejezést úgy értjük, ahogyan itt-ott a neten meghatározzák: hogy "nagyjából az 1980-as évek óta tartó időszak lenne", az kb. 35--40 év. A felvilágosodás idején az 1770-es/80-as évekhez képest jött Kazinczy, aki egészen mást akart, mint Bessenyei. Aztán jöttek Kölcseyék, Vörösmartyék, Kisfaludy Károlyék, az Aurorások, akik nagyon réginek és avultnak látták Kazinczy irodalmát. 
Vigyázat! a "kortárs" nagyon gyorsan avul, egy-egy író pillanatok alatt múmiaként találhatja magát az új nemzedék lomtárában. Irodalomtörténetként még túlélhetné, de azt meg éppen ő maga túrta félre.

Másrészt a "kortárs" csupán biológiai években értendő-e? Vannak "örök kortársak": Homérosz, Horatius, Dante, Shakespeare és még jó néhányan. Őket se tanítani ezek szerint? A teljes világirodalmat kiiktatni?

Vagy az "irodalomtörténet" csak a magyar szerzőkre vonatkozik? De ott hol a határ? Radnótit, Adyt, József Attilát, Aranyt nem kell tanítani? Megdöbbentő egyébként, hogy ennyi tagja van a csoportnak. Azt jelenti, hogy ennyi tanár nem olvas klasszikus műveket. Mert aki rendszeresen és szenvedélyesen olvas, az pontosan tudja, hogy az irodalom (akárcsak a képzőművészet) terén nincs "idő", a jó szöveg abban a boldog időtlenségben létezik, amiben a túlvilágon az angyalok -- Swedenborg szerint.
Eléggé mérgező facebook-oldal, és jó lenne átgondolni mégegyszer, mit ültetnek be a gyerekek fejébe. Hogy kortárs irodalmat IS olvasni kell -- igen. Hogy a kortárs irodalomból azokat, akiket nekik maguknak sikerült végigolvasni vagy celebként felfuttatni -- nem. Hogy csak kortárs irodalmat válogatás nélkül -- nem. Hogy kortárs irodalmat és semmi mást -- nem. 
Ha jól tudom, Szilágyi Zsófia éppen Móriczból szerezte nagydoktoriját és egyetemi tanári címét. Vagyis irodalomtörténetből. De ha úgy tetszik, akkor külön is lehetne választani: legyen egy kortárs irodalmi tárgy / tanszék, stb., és egy irodalomtörténeti. Nem lesznek egymás kárára, az egyszer biztos.

Harmadszor  pedig: a "kortárs irodalom" érték szerint eléggé tág fogalom. Pillanatnyilag celebjeink vannak, akik jól mutatnak a plakátokon és a fotókon, de a könyvborítón belül nem mindig. Ugyanez vonatkozik a kritikára is. A kritikusok egy része is plakátceleb, más részük a könyvkiadónak spórolja meg a reklámkampányt, harmadrészük kezdő szerző, aki azt hiszi, hogy mindjárt kritikával kell kezdeni a pályát. Negyedrészük meg az ideológiai nyűgtől nem tud szabadulni, és rossz életérzésének kibeszélőshow-janként értelmezi a kritikát. Ötödrészük beragadt a 80-as évek strukturalista kritériumrendszerébe (még mindig azt vizsgálgatja pl., hogy az E/3 releváns megszólalási forma-e a regényben), hatodrészük semmit nem olvas a külföldi kortárs irodalomból, és fogalma sincs, hogy európai vagy világszinten hogyan olvasnak kortárs műveket, de még a kritikai műfajokkal sincs tisztában. Hetedrészük nem lát tovább Pest belvárosánál, nyolcadrészük meg az internetből nem tud kibújni, és semmit nem olvas, ami ott nincs fent. Tessék hát "taní-tani" a "kortárs irodalmat".