Végtelen változatosságban énekelte, mesélte a régi
irodalom – az ókori, a lovagi, a gótikus, a szentimentális – az epekedést a
kedves után, a lelki kétségeket, álmatlan, holdvilágos éjszakákat, a titkos
vágyat az áhított szerelmes egyetlen pillantásáért, a távollétben is hűséges
kitartást, sírig tartó nagy szenvedélyt. A 18. és 19. században, Pompadour és
Récamier asszony szalonjában mindez intellektuális, társasági vagy hatalmi
játékká változott (ld. Sade márki írásait, Choderlos de
Laclos regényét: Veszedelmes viszonyok).
A hódítás és a siker, a hűtlenkedés öröme és esztétikája törölte a változatlan
és örök szerelemről szóló álmokat. Werther még öngyilkos lesz, Pompadour
asszonyság legfeljebb bosszankodik egy kicsit, és új játszmába kezd. Azonban
még itt is elsősorban a játék volt a lényeg, a testi, szellemi és lelki
erőfeszítés a győzelemért, és talán nem túlzás azt állítani, a játék öröme
legalább akkora volt, mint a vágy és vonzalom teljesedéséé.
A kurtizánt ellenben a szalonhölgytől, vagy az erényes
kisasszonytól mindenkor az különböztette meg, hogy játszmájából kiiktatódott a
játék, minimálisra rövidült a befektetett idő a testi vágy felébredése-felébresztése
és kielégítése között. A kurtizán mesterkedésében nem a szexuális vágy
kielégítése, hanem felébresztése és szolgáltatása, cserében pedig egy másfajta (anyagi,
vagy olykor csak egzisztenciális) szükséglet eszközének megszerzése a cél. A
kurtizán tevékenysége: cserekereskedelem. Időben az azonnali szolgáltatás,
azonnali szerzés jellemzi. Nincs helye játéknak, hatalmi harcnak, stratégiának,
érzelemnek. A kaméliás hölgy (ifj.
Alexander Dumas) története, mint számos más regénytörténet a 19. századból a
kétféle elv keveredésére épül: mi történik, amikor a kurtizán életébe, annak működési
elvébe belép az érzelem, az időtényező, a "játék".
Az irodalmi művek elég sokáig ennek a folyamatnak
bizonyos szakaszaira figyeltek. Igen sokáig a vágy feléledésének, erősödésének
idejére, a játszmák menetére korlátozódott a tematika, miközben kihagyták a vágy teljesülésének, a
testi szerelemnek a megjelenítését. Az irodalmi művek a maguk műfaji logikája,
stíluskészlete, képi anyaga, morális határai között mozogtak. A lovag az egész
világgal vívott meg a kedveséért, a csúnya ember a lelki minőségeivel ért célt;
a szentimentális ember érzelmeinek intenzitásával szerezte meg a szeretett
személyt, vagy pusztult el a beteljesületlenség kínjai közepette. A romantikus
ember álomvilágba menekült; a kisasszonyok fehér lovas királyfiról álmodoztak;
a népmesék hősei kiállták a három próbát és a sárkányt, boszorkányt, varázslót.
S ez még mind a vágy beteljesülése előtti szakaszhoz tartozott. A polgári
irodalom (pl. a polgári dráma – Ibsen
Nórája; a polgári regény: Flaubert
Bovarynéja, stb.) a vágy teljesülése utáni
időszakot analizálja.
A 19. század folyamán azonban egyre messzebbre ment az
irodalom az előtt és után közötti esemény, a beteljesülés leírásában. Zolánál majdnem
a teljes aktus megjelenik, sőt olykor be is építi a regénybe, messziről persze,
jó nagy térbeli távolságból, mellőzve a képi ráközelítést (pl. a Germinalban a búzatáblák között, vagy a
bányalejárat környékén).
A 20. század találmánya a szerelmi aktus teljes és
naturalisztikus abrázolása. Ez az újítás részben az irodalomban, részben a
filmművészetben ment végbe, és tematikusan is, eszköztárát tekintve is többféle
irányban haladt. A testi lét különféle jeleneteinek, részleteinek olyan művészi
feldolgozásai jöttek létre, mint pl. Charles Bukowski, e modern Villon regényeiben,
méginkább verseiben; létrejött a nemi aktus ábrázolásának kereskedelmi
változata, a pornó. Ez utóbbiban
aztán végképp kiiktatódott mindenféle szellemi-lelki elő- és utójáték, a cél az
azonnali szolgáltatás – látványban, vágyébresztésben, pénzben egyaránt. A
kurtizánok tevékenységétől a személytelenségében különbözik, és az egzisztenciális
szükséglet hiányában. A pornókészítők nem éhes emberek, nem is testi vágyaiktól
örökösen űzött emberek, csupán rideg és számolgató üzletemberek.
Végül létrejött egy látszólag egészen új, de valójában
nagyon régi változata a szexualitás ábrázolásának: a női fantáziálás
megjelenítése. A művészetek soha korábban nem merészkedtek odáig, hogy szóban,
képben feltárják a női szexuális képzelgés végtelenül változatos világát. A
látszattal ellentétben azonban ez sem új dolog, legfeljebb a kulturális
környezettől függően módosult az eszköztár.
Jane Austinnál éppúgy ott van ez a maga eszközeivel, mint Lesznai Annánál, és a
lényeg mindig ugyanaz: hogyan és mikor fogja az álmodozó nőt birtokba venni a
férfi. A nőemancipáció mitsem változtatott ezen: a mai független, önálló nőnek
éppúgy a vágyak vágyát jelenti ez az esemény, mint Arisztophanész Nőuralmában, amikor bilivel tömködik ki
a hasukat az asszonyok, hogy terhesség ürügyén kiszökhessenek a férfiakhoz. A
női képzelgés kifejezéskészlete a 21. század elejére radikalizálódott, anélkül
azonban, hogy olyan erejű művészi alkotásba futott volna ki, mint Charles
Bukowskinál. Mi ennek az oka? Miért maradt meddő
a női fantáziálás-irodalom?
A női irodalomnak korábban is megvolt az a sajátossága,
hogy kifejezetten érzelmes, önéletrajzi, személyes, az irodalmi trendektől
igencsak távoli volt. Ez olykor kedvesen naiv, olykor őszintén vallomásos
műveket tudott létrehozni, de mindig a nők sajátos (hiányos) képzését és
életkörét szokták magyarázatképpen mögé tenni. A 21. században azonban erről
nyilván nem lehet szó. A magyar nőírók egy részéről, akik csupán nevükben különböznek
egymástól, köztük Csobánka Zsuzsáról, nem lehet azt állítani, hogy más lenne
akár a képzettségük, akár az életmódjuk, mint a férfiaké. Mi hát a zavaró
ezekben a "tabukat feszengető" szexuális képzelgésekben?
Talán az, hogy olyan nagyon hasonlítanak a kurtizán működéséhez. Célba akar érni,
de azonnal, vágyat akar – nem kielégíteni, hanem a férfiolvasóban ébreszteni, s cserébe, fizetségül irodalmi sikert szerezni. Testi szolgáltatásért
más természetű juttatást szerezni – ugyanaz a képlet, mint a kurtizán cserekereskedelme.
De más szempontból is értelmezhető: amennyiben a szerzőnő itt jól kiszámított
és eltervezett üzleti tevékenységet bonyolít le, már nem is a kurtizán, hanem a
pornó lesz a modellje. Nyelvi
szempontból persze olvashatónak kell lennie a műnek, ez némi
Bukowski-áthallással simán megoldható (az a kritikus hölgy, aki az Irodalmi
Jelen oldalán Proustot és Joyce-ot emlegette Csobánka Zsuzsával kapcsolatban,
talán kissé régen olvasott Proustot és Joyce-ot, s nem emlékszik rá egészen
pontosan).
Az ilyen típusú irodalom működését néhány feltétel és körülmény
biztosítja: a) a férfiolvasók és kritikusok, akiknek e szövegek elsősorban férfi,
s nem feltétlenül olvasó identitásukra van hatással; jól beállított fotókkal
(ld. az egyik írónőt fűben kéjelegve) a hatás fokozható, legalábbis addig az
időpontig, amíg Csobánka Zsuzsa el nem éri a Dorottya-kort (tegyünk a szövegei
mellé egy Dorottya-képet, s azonnal a komikum regiszterébe kerülünk); b) az
irodalmi bulvár mint műfaj, melynek működési elve szintén a kurtizán-képlet:
azonnali hatás, minden köztes folyamat és esemény kiiktatásával (kattintás-effektus,
mely kifejezés magas hangrenddel is alkalmazható). S persze, az irodalmi bulvár
mögé a pornó-modell is jól odaillik,
hiszen kiszámított üzleti tevékenységről van szó. S végül c) pont: a magaskánon
építői szintén némi nyereséget húznak e jelenségből, hiszen amíg ezek a hölgyek
uralják a "tabukat feszegető" új, gyenge minőségű, de bulvárszinten
népszerűsíthető irodalmat, addig minőségi ellenkánon
egészen biztosan nem erősödhet fel az ő kánonuk veszélyeztetésének rangjára.








