Keresés ebben a blogban

2013. november 14., csütörtök

Tamás Gáspár Miklós kilépett

Tamás Gáspár Miklós kilépett az atv-ből, és átlépett a literára. Most ott írja-szórja a kétflekkeseit.

Az írások tartalmával nincs mit vitatkozni, kár is a tüzelőért, holnap úgy is mást mond.
A jelenség az érdekes. 
Ahogy a zenében az Omegáék, Kordaházaspárék, most az irodalomban is előjönnek az öreg Toldik, sok-sok hátnyaló és fegyverhordozó, idős és fiatal Bencétől kísérve, hogy mégegyszer megvívják a maguk csatáját az újvitézek ellen, akikből ugyan kevés van, de láthatóan nagyon félnek tőlük, ha már ennyire összezártak.
Nézd meg az Élet és Irodalmat, litera.hu-t, Jelenkort, Alföldet, revizor.hu-t, stb. Megvédik a maguk igazát-ízlését-ideológiáját-pozícióját, és akár még tanulni is lehetne tőlük - ezt.
S közben kezd látszani az arcuk, a klánjuk, a mintázatuk, ahogy negyven éve úgy állítják be magukat, mint valamiféle egyetemes képviselői az egyetemes és egyedüli, nagybetűs művészetnek-tudománynak és igazságnak. Közben persze már elfelejtették, hogy minek a nevében is szövetkeztek. Az ideálok és célok elmaradtak, a titkos-titkolt hatalmuk meg megmaradt.
Ezek az állítólagos filozófus, állítólagos művész és állítólagos demokrata urak egy pillanatig sem filozófusok, művészek vagy demokraták. Az egyetlen céljuk a titkos szervezetük fenntartása és érvényesítése. Mert miféle demokrata az, aki nem ismeri el a többség választását és döntését, ami pedig az általuk szajkózott szlogenek szerint a demokrácia alapja lenne? Miért álmodozik rejtetten a 2013. november 15-i Élet és Irodalom arról, hogy egy ország vezetőjét akár baleset vagy merénylet is érheti?  (http://www.es.hu/halasz_laszlo;mi_tortent_volna_ha;2013-11-14.html)
Toulouse-Lautrec: Négylovas hintó (1881)

Egy pillanatig sem demokraták ők. A demokráciát úgy képzelik el, mint a többségi uralom kisebbségi uralását. És valóban, világszerte azt látni, hogy ez a klán (mert az), a nagy pártokat lovagolja meg. Úgy képzelik el a demokráciát, mint egy lovas fogatot: menjen a ló meg a kocsi, amerre akar, a lényeg, hogy ők üljenek a bakon, és ők tartsák a gyeplőt.

A demokrácia több ponton is megkérdőjeleződik az elgondolásukban: a nép eszerint vagy

a) szellemileg kiskorú, ergo vezetésre, oktatásra, képzésre szorul (nem véletlen, hogy az SZDSZ és utódcsapatai éppen az oktatás, a kultúra területét sajátítják ki). Ebben az esetben demokrácia nem létezhet, legfeljebb Platón mintájára, a  filozófusok vezette állam. Na de Tamás Gáspár Miklós meg Platón? Másfelől ezek az eszmék vezérelték a kommunizmust is.

b) változat: a nép eredendően rosszra, gonoszra hajlamos, morálisan éretlen, létezik kollektív bűncselekmény (ld. a hitleri Németországot, ahol Hitler választásokkal győzött). Ebben a változatban szintén nem létezhet demokrácia, hiszen a megválasztott vezetők egy morálisan alkalmatlan közösségből kerülnek ki, így maguk is ezt képviselik. Megintcsak morális felügyelet szükséges, tehát kell egy kisebbségi vezető testület, amely a háttérből alkalmas a nem megfelelő vezetés megbuktatására. Magyarországon ez abban nyilvánul meg, hogy Tamás Gáspár Miklós, Heller Ágnes és köre folytonosan nácinak, fasisztának bélyegzik a TELJES magyarságot és a teljes, többséggel választott kormányát. Ergo tagadják a demokrácia létjogosultságát.

c) változat: A nép eredendően alkalmas a felelős és érett választásra, döntésre, de választott vezetőik olykor nem teljesítik a népakaratot, rossz irányba viszik az országot. Ebben az esetben azt kell igazolni, hogy ez valóban így van, a vezető réteg politikusainak alkalmatlanságát kell bizonyítani. Erre a nyilvánosság tere lenne a legalkalmasabb felület, amely Kant szerint is az igazságosság záloga. A média korrumpálódása és a tájékoztatás pártpolitizálódása miatt azonban teljességgel lehetetlen eldönteni, hogy a megszólaló filozófus pártérdeket vagy a nagybetűs demokráciát képviseli-e. És nyilván ez a zavarkeltés a cél, nem véletlen, hogy a liberális értelmiségi az oktatás mellett a médiát, a médiatudományok oktatását sajátította ki magának. Tamás Gáspár Miklós és köre oly sokszor és oly nyíltan lépett fel pártérdekek képviseletében, hogy már látszatra sem szerepelhetnek pártatlanként. Ha pedig egyik pártérdek képviseletében szerepelnek egy másik ellen, akkor megint oda jutunk vissza: tagadják a demokrácia működési alapelveit.

d) változat: A nép teljességgel alkalmas a demokrácia megvalósítására, de olykor diktátorok kerülnek vezető pozícióba, és semmibe veszik a népakaratot. Ezt a változatot is megtaláljuk Magyarországon, amikor úgy akarják beállítani, mintha a jelenlegi kormány VÁLASZTÁSOK  NÉLKÜL szerzett volna hatalmat. Kovács László annak idején milosevicsi rezsimről beszélt Magyarországon. Csakhogy Milosevics is "demokratikus" úton lett az ország vezetője.

Mindez valóban komolyan felveti a demokrácia kelet-európai változatának tényleges lehetőségeit és alkalmasságát. Én csak abban nem vagyok biztos, hogy a Tamás Gáspár Miklós által IS képviselt, a hazai viszonyokkal teljesen ismeretlen, az üzleti életben egy nagyon szűk kört maga mögött tudó liberális társaság, mely a megosztás, a városi elitizmus, a globális gazdaság és kultúra mentén óhajt ellenőrzést gyakorolni a hazai demokrácia felett, nem sokkalta károsabb-e. Nem tudom, hogy ez a kör jószándékú, szellemi és erkölcsi tekintetben egyaránt érett ellenőrzés helyett nem egy közvetítő csatorna-e csupán, mely a felelősséget, az ellenőrzést a maga mögött álló csoportoknak játssza át. Ha viszont így van, akkor ez a csoport semmivel sem jobb, érettebb, okosabb és erkölcsösebb, mint a nép, amely felett gyámkodni akar.

Ebből kifolyólag a művészeti és irodalmi programjuk sem az, aminek hirdetik. Szlogenjeik szerint a művészet autonóm. Magyarországon azonban, éppen mert ők uralják a diskurzust és a kritika kanonikus tereit, hosszú ideje nem létezik autonóm művészet és irodalom. Nem véletlen a vezető lapjuk, az "Élet és Irodalom" neve, és jórészt nekik köszönhető -- nálunk és külföldön egyaránt -- a művészeteknek a kultúratudományokban való feloldása. Az esztétikum az ő teóriájukban és gyakorlatukban valójában másodlagos (mondhatnánk ürügy), az alkotás, illetve annak bírálata, kritikája pedig pedig eszköz a politikai és hatalmi céljaik elérésére és fenntartására. Az első és alapvető szempont bármely alkotás (de főként szerző)  megítélésénél az ideológia, s ezen belül a csoportkötődés.

Ördögöt kiáltanak mindenkire, akire a fatvát kimondják, s az még a jobbik eset, ha támadnak.
 A rosszabbik, amikor elhallgatják a rájuk veszélyes írót, művészt, aki adott esetben nem tesz mást, mint ideológiai vagy politikai célok helyett autonóm művészetfogalomban gondolkodik.
Csordában-falkában támadnak, és mindig nagyon hangosak. Ha itthon nem elég, külföldön is elmondják ők, mindenfelé. A hazai állapotokról való beszéd tereit külföldön is teljes egészében uralják. Azt a látszatot igyekeznek kelteni, hogy sokan vannak. Ennek köszönhetően az Élet és Irodalom facebookos oldalán a lájkolók száma néhány hét alatt 20 ezerről 30 ezerre ugrott. Gondolom, akciós lájkra tettek szert valahol.

Nem olvastam tőlük olyan kritikát, tanulmányt soha, amely esztétikai, poétikai vagy más, művészetközeli kritériumokat alkalmazott volna. Az írók náluk kizárólag "jobbosok" vagy "balosok" (korábban "népi" és "urbánus", stb.), természetesen a saját megítélésük szerint. És mondjuk ki azt is: ez az egész kategóriarendszer, sőt a kategorizálás ötlete, eszméje, bizony tőlük ered. Mert mi vinné rá őket más, ha nem az, arra, hogy olyan irodalmat helyezzenek a kánon csúcsára, amely nyugaton, Európában és Amerikában is már vagy jó harminc éve lecsengett, vagy éppen alternatív státuszba vonult vissza? Ha a művészet alapelve -- az ő állításaik szerint is -- a folytonos megújulás, akkor miért ragaszkodnának -- művészetellenesen -- a "régihez"?

 Jó, hogy előjöttek, és jó, hogy már látszanak, és jó, hogy már nem a nagybetűs művészet képviselőit kell bennük mindenáron látni. Kicsit fáj is, mert mi még úgy nőttünk fel, hogy a művészet szent és igaz. Áhítattal olvastuk őket, és Arany János, Ady és Babits örököseit láttuk bennük. És nem találtunk Arany János, Ady és Babits helyett mást, mint ijedt, és ezért a kelleténél egy kicsit hangosabb underground folyosótúrókat, kicsit vaksikat, kicsit túlfélénkeket, kicsit régieket, kicsit mérgeseket, kicsit éheseket, kicsit gonoszakat, kicsit unalmasakat és nagyon középszerűeket. Esendő embereket, nem mást. Ezért nem haragszunk rájuk, csak szánjuk őket. Hiszen nincs ott semmi, de "semmi művészet" az ő klánjuk körül.

Ideje immár a művészet kiszabadításának a kezeik közül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése