Keresés ebben a blogban

2013. december 16., hétfő

Tamás Gáspár Miklós és a "hűség" (http://www.litera.hu/hirek/huseg-es-bizalom, 2013. 12. 16.)



Már megint a konyhai filozófia. Mit tud Tamás Gáspár Miklós a hűségről? Ha bármit is tud róla, hogyan hozhatja közös nevezőre a párthűséget, eszmehűséget, Lukács Györgyöt meg a polgári házasságot meg a gyermek iránti szeretetet?
A zagyvaság nem filozófiai erény. A zavaros dolgoknak persze van esélyük kitisztulni, letisztulni, de TGM-nek már túl kellene lennnie ezen. És hogy a hűségnek nincs irodalma? Dehogynem. Kedves TGM. Tessék a magyar kultúrában is gondolkodni. Eszmehűséggel gyakran találkozni. Sok kivégzett hazafi volt a történelemben. De a hazai történelemről beszélni TGM számára nacionalizmus és sovinizmus. Az angol emlegetheti Arthur királyát, a német is a Nibelungjait. A magyarnak ellenben egyetlen történelme mondjuk a spanyol középkor lehet.  Petőfiről beszélni nem kozmopolita, nem ultraliberális, nem 68-as dolog. Vagy Jókai -- tetszik rá emlékezni? Vagy Arany János. Aki nem csak eszméihez, erkölcsi elveihez volt hű, de az asszonyi hűségnek is nagyon mély és nagyon filozofikus leírását adja.  Tetszett olvasni? Tetszik ismerni?

Mária! Bűneid meg vannak bocsátva

Oh, ne sujtsák a szelid nőt
   A morál kemény szemöldi,
Hogyha női hívatását
   Méltatlannak is betölti.

Láttam ily nőt esni porba
   Mivel férjét nem hagyhatta;
Elkisérte a nyomorba,
   El a bűnbe, gyalázatba.

Védangyalkint állt fölötte
   S míg tehette, védelmezte;
Mikor erre gyönge volt már,
   Hozzáromlott: úgy lőn veszte.

Mint a hű eb - kész urával
   Elbujdosni, száműzött lesz;
Macska ott marad a háznál:
   Új gazdát nyal, egeret les.
(1877 júl. 22)


 Tessék tanulni kicsit. Tessék felszabadítani, kiszabadítani elméjét. Tessék kicsit kevéssé félni. Tessék tudni meglátni az értéket magunk körül is. Isten hozta Zionban!
 

2013. december 3., kedd

Podmaniczky Szilárd friss húsa



Podmaniczky Szilárd, a "librarius" főszerkesztője (van nem főszerkesztő írónk?) azt  mondja az Irodalmi Jelen (http://irodalmijelen.hu/2013-dec-2-0937/konyvek-karacsonyra-1) karácsonyi körkérdésére adott válaszában arra, hogy mit fog olvasni 2013 karácsonyára: "Miért éppen azt? Mert új hang. Nagyon le vannak szedálva az irodalmi hangok. Friss hús, friss saláta kell."
 Mintha az avantgárd izmusok korát élnénk, napról napra új hangot keresnek a szerzők. Mindenki szeretne valami nagyon eredetit adni és kapni, ezt mutatja a külsejük, írásuk, megszólalásuk, fellépésük egyaránt. Szenvednek az egyformaságtól, a "szedáltságtól", attól, hogy nem tudnak különbözni és elkülönbözni a másiktól. Szenvednek attól, hogy összetéveszthetők, hogy nevük éppen csak megjegyezhető. Ezért az egyik parókás-kalapos átalakulóművész lesz a saját irodalmi estjén, a másik mély és bölcs álarcot vesz, a harmadik varázslókalapot, stb. stb. Ha összehasonlítod, hogy e szerzőkről hány sort írtak különcködésük és szereplésük miatt, és hány sort a műveikről, elég fura arányt kapni.
  A szedáltság és egyformaság a jelentéktelenség és másodvonalúság szedáltsága és egyformasága. A dilettánsok mind hasonlítanak egymásra, akármit tegyenek és írjanak is. A dilettánsok agya valahogy mind egy rugóra jár. Az egyéni, a felismerhető hangnak nincs szüksége parókákra.
Soha ennyi író, regény, verseskötetet nem jelent meg egyszerre, mint mostanában. A "friss húsra" vágyó íróemberek és olvasók azonban mindebből semmit sem olvasnak. Tanulságos a litera.hu körkérdése az év könyvéről. A legmenőbb írók is max. 1-3 százalékot tudtak begyűjteni, mert egymást sem olvassák, s ha igen, meg nem szavazzák. Valamennyiüket D. Tóth Kriszta fogja lekörözni, mint kishazánk "legmenőbb írója" :)))

––––––––––––––

Friss húsra, friss hangra vágyunk? Olvassunk klasszikusokat és művészeket. Például:

Kányádi Sándor: Fekete-piros

leíró költemény, melyet szereztem a
kolozsvári Malomárok és Telefonpalota
közti járdaszigetről az ezerkilencszáz-
hatvanas-hetvenes esztendőkben csütörtök
és vasárnap délutánonként.

Fekete-piros csütörtök
és vasárnap délután
- amikor kimenős a lány -,
fekete-piros fekete
táncot jár
a járda szöglete.

Akár a kéz, ha ökölbe kékül.
Zeneszó, énekszó nélkül.
Egy pár lány, két pár lány
fekete-piros fekete
táncot jár.

Kolozsvári telefonház,
száz az ablak, egyen sincs rács,
ki-bejár a világ rajta,
de azt senki sem láthatja.

Egy pár lány, két pár lány
fekete-piros fekete
táncot jár.
A magnó surrog így,
amikor hangtalan másol.

Sír a csizma, sír
a szédítő tánctól:
tatár öröm, magyar bánat,
megszöktették a rózsámat.
Ha megnyerte, hadd vigye!
Fekete-piros, fekete
táncot jár
a járda szöglete.

Mintha tutajon, billegőn,
járnák süllyedő háztetőn,
alámerülő szigeten,
úszó koporsófödelen.

Fejük fölött neon-ág,
csupa világ a világ!
Ecet ég a lámpában,
ecet ég a lám-pá-ban.

Anyám, anyám, édesanyám,
gondot mért nem viselsz reám.

Föl-föllobban
egy-egy dallam,
- amit talán csak én
a botfülű hallhatok,
akiben kézzel-lábbal
mutogatnak a dallamok, -
föl-föllobban
egy-egy dallam,
s mint a gyertya a huzatban
kialszik.
Szamos partján mandulafa
virágzik;
fekete-piros, fekete
táncot jár
a járda szöglete.

Körbe-körbe
majd pörögve
majd verődve
le a földre
föl az égre
szembenézve
sose félre:
egy pár lány, két pár lány
fekete-piros fekete
táncot kár.

Honnan járják, honnan hozták,
honnan e mozdulat-ország?

Szétlőtt várak piacáról,
csűrföldjéről, még a sátor
vagy a jurta
tüze mellől, röptette föl
a csípők, a csuklók, térdek
katapultja?

Vagy régebbről, húszezerből?
Még a nyelv előtti ködből
teremti újra - az ösztön?
Akár a szemek mandula-
metszését az anyaméh
szent laboratóriuma?

Honnan járják, honnan hozták?
Honnan e mozdulat-ország?
S milyen titkos adó-vevők
fogják, folyton sugározván,
az egyazon vér és velő
hullámhosszán?

Akár a kéz, ha ökölbe kékül.
Zeneszó, énekszó nélkül.

Egy pár lány, két pár lány
fekete-piros-fekete
táncot jár.

A magnó surrog így.
S amit ha visszajátszol?
Koporsó és Megváltó-jászol.

1972