Keresés ebben a blogban

2013. október 29., kedd

Tóth Krisztina és az árnyékszék


(A bejegyzés még 2009-ben íródott. Tóth Krisztinától sok jó verset tudnék mondani, sokat kifejezetten kedvelek tőle, de az alábbi szövegek kissé alulmaradtak magához képest.)


Olvasom a www.litera.hu-n Tóth Krisztina verseit a Síró ponyvából. Úgy jutottam oda, hogy a Magyar Iróakadémia honlapján megláttam, ő is az irodalmi mesterkurzusok mestere, s írni tanít.
A szójátékai játékok szeretnének lenni, de valahogy túl kiszámíthatók hozzá. Olyanok, mint az ügyességi játékok számítógépen, mint az örökzöld Márió, ha elég gyorsan ugrasz, továbbmehetsz, de semmi izgalom.

megvakulás, megalkuvás
élveztem, elvesztem
postairón, Psota Irén
ring off, ring ott

Még dőltbetűzi is őket, mint Arany János. Hátha van olyan olvasó, aki nem veszi észre. Mikor elkezdem a Petri Györgynek írt Árnyékszonettet, már visszhangzik bennem, az ÁRNYÉKSZÉK, ez benne lesz, fogadjunk.

S mit mondtam:

Árnyékszonett
Petri Györgynek

Nincs túlvilág, ezt jó tudni előre,
bár nem jobb várni a nincset semmiképpen.
Árnyékszoba, hol -höhö-árnyékszéken
ül az ember, önmaga árnya, pőre
vacogás persze, és mint egy kölyök, ölre
menne leginkább, bújna vissza szépen
a nőbe, nőkbe, csak hát a szemérem
tiltja ezt is. Újjászületni ő se
akarna komolyan, csak vonzza az anyag,
a szem mohó, éhes kíváncsisága,
látni még azt is, hogy belőle mi marad,
hogy válaszol a lélek(?) majd a sárra -
telel fejünk felett az izzó jégdarab.
Aki hat, van: húzódnánk árnyékába.

A könyv adatai:
Tóth Krisztina: Síró ponyva,
Magvető Kiadó, 2007.
74 old.
ISBN 9789631423648

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése